2019. június 14.

Eddig is a Pipacs volt az egyik kedvenc virágom de mostantól még inkább az lesz :o)

A szállásról Vincentel együtt mi jöttünk el utoljára. Utána viszont külön váltunk, és ma egyedül gyalogoltam vegig. Reggel a szálláson a hospitalerokkal (önkéntesekkel) még este megbeszéltem (persze mutogatva, mert angolul nem tudtak), hogy a 7:30 as last call helyett az is teljesen jó, ha 8:00 órakor hagyom el a szállást - nagyon kedvesek voltak. De 8:00 előtt nem sokkal odajöttek magyarázni nekem, a hatozsakot mutogatták, azt hittem azt mondják, hogy legyek már kész gyorsabban, de nem igazán értettem, mert rajtam kívül még legalább tízen voltak a szálláson. Aztán később amikor az ágyamnal pakoltam akkor is odajöttek ketten, és akkor leesett, hogy azt akarják megtudni hogy akarom e postán küldeni a táskámat a következő helyre. Annyira kedvesek voltak, tényleg csak azt akarták, hogy nehogy lemaradjon a hatizsakom a postarol, ha nelkule akartam volna gyalogolni. És mondták, hogy nyugodtan készülhetünk, van idonk pakolni. Itt mindenki annyira kedves és figyelmes :o)

Ma elég változó idő volt, 13-15 fokkal reggel hűvös, aztán nagyon nagyon hideg, megint dupla polar pulcsiban toltam sállal és ma először kesztyűvel is. Aztán megint ujjatlanban lehetett sétálni olyan meleg lett. Talán a borongós idő miatt, es, hogy egyedül voltam, ma először tudtam a saját életemen gondolkozni útközben.

Ma kb 196 km-nel tartok. Nem szamolom (még otthon csinaltam erre gugli drive-on egy elore kepletezett tablat, de itt lelazultam, es nem töltögetem) csak valaki megirta a posztok alapjan.

Ma éreztem először, hogy elegem van ebből a sok gyaloglásból. (Azert a hazatérés fel sem merült :o) ) Biztos az is rátesz egy lapáttal hogy az arlberguében reggelre elfogyott a wc papír. A közös háló nem zavar, a horkolás nem zavar, a koedukált fürdő sem zavar, és még azzal sem volt semmi problémám, hogy tegnap Vincent teregette ki a közösen mosott ruháinkat amíg én a boltba mentem. Amikor felajánlotta, hogy megcsinálja, utána kicsit zavartan kérdezte, hogy nem bánom-e, h ő teregeti ki a cuccaimat 5 óra ismeretség után, de itt a caminon ez sem érte el problémakent az ingerküszöbömet. Itt semmi sem olyan, mint otthon. Szoval szerencsére sok mindent megszoktam, es sok mindenhez alkalmazkodtam, de azért a wc papírról (még?) nem tudok lemondani. E miatt ma éreztem először azt is, hogy ha hazamegyek majd az út végén, annak is fogok tudni örülni és otthon is jó lesz.

A vízhólyagom gyógyul, újabb nincs. Térdfájás: 0, derékfájás: 0, mezőn szaladgáló kisnyuszi: 2 :o)

Ekkora utat tettem meg eddig :o)

Spontan esti buli a zarandokokkal