2019. június 21.

Ma is egyedül sétáltam, tegnap a szálláson se nagyon beszélgettem másokkal, most jó volt egyedül lenni. Hosszabbat akartam ma menni, de végül Hontanasban "ragadtam". Ahogy a faluba értem az első albergueben karibi zene szólt, hatalmas hangulattal. Elsőre nagyon nem tetszett, csak mert nem illett a Caminohoz. Mégis ott álltam meg enni, és az ottaniak nagyon kedvesek voltak, kiderült hogy a tulajdonos is és a pincér is Kubából származnak. A fekete pincér srác élőben énekelt kubai zenéket amikor éppen volt pár perce :o) Nagyon marasztaltak és szívesen maradtam is volna, de elég hűvös volt, még korán volt, dél körül, és úgy éreztem nekem hideg lenne ott ücsörögni a kertben egész délután. De fájt a vízhólyag miatti seb a jobb sarkamon (elég érdekesen néz ki a lábam, már rég nem a vízhólyag a probléma vele), ami miatt viszont jó lett volna pihentetni, h regenerálódjon másnapra. Az eszemre hallgatva mégis elindultam, de fél perc múlva észrevettem, hogy a vizes palackjaimat elfelejtettem feltölteni. Visszamenni már nem akartam, egy meredek lejtőn kellett előtte lemennem, így bementem a legelső bárba hogy megkérjem, hogy feltöltsék. Ott egy magyar lány, Ditti volt a pultos, az akcentusomról felismerte, hogy én is magyar vagyok :o) Hosszasan beszélgettünk, ő tavaly januárban járta végig a Caminot, egy olasz srácban megtalálta élete szerelmét, és azóta a Caminon élnek együtt, félévente más-más városban dolgoznak. Aztán elbúcsúztam tőle, mert szerettem volna tovább menni. A következő épület a templom volt, ahova még benéztem, egyszerűen behívott valami :o) A templomon kívül is hallani lehetett, h bent kellemes zene szól, olyasmi hangulatú mintha karácsonyi dalok lennének. Ennél kedvesebb templomot még soha nem láttam. Ha valaha férjhez megyek ebben szeretnék esküdni :o) Egy része templom szerű volt, egy része kicsit hippisen berendezett kávézó szerű. És kifejezetten kellemes érzés volt bent ücsörögni. 

Itt eldöntöttem, hogy hiába lenne ésszerű tovább mennem, ha ennyire ide húz a szívem inkább erre hallgatok és maradok. Végül a kubai helyen aludtam, de Dittivel megbeszéltük, h este még sörözünk együtt, amikor végez a munkában. Az én szállásomra végül betoppant még három magyar. Vicces volt amikor érkeztek, azt hitték én is ott dolgozom, tőlem kérdezték van e még szabad ágy. Beszélgetés közben derült ki ahogy egymáshoz szóltak, hogy ők is magyarok. Így végül ötösben söröztünk Dittivel.

Vincenttel úgy váltunk el két napja, hogy majd whatsapp-on tartjuk a kapcsolatot. Délelőtt még írt is nekem, de láttam hogy nem kapta meg a a válaszomat a telefonja. Hívtam is többször, de hiába, ki volt kapcsolva. Nagyon aggódtam érte, én ilyeneken eléggé tudok parázni :o(

[Folytatás a következő részben, végül is másnap történt, és nekem is egy csomót kellett várni a végkifejletre... ] 

Itt nehéz lenne elvéteni az utat - utólag visszanézve a képet ezek is jelek voltak a faluhoz :o)