2019. június 11. 

Ma 8:00 ig kellett elhagyni a szállást, én 8:07 re végeztem a tökölni valóimmal, de nem volt gáz, még sok zarándok volt utánam is a szálláson. Út közben sokan mentünk egy kupacban az elején. A városban látszott egy hegy, amikor indultunk a teteje felhőben volt, mire kijöttünk a városból a felhősapka eltűnt. Eddig azt tapasztaltam, a városban még könnyebb eltévedni mint a természetben, ha nem veszünk eszre egy jelet, a kagylót és /vagy sárga nyilat.

Ma értünk el a Borkúthoz. A kút utan megint cseteltem, es valahogy elmaradtam azoktól akikkel előtte nagyjából együtt mentünk, és egy elágazáshoz értem. Az egyik irányba 17, a másikba 16 km volt az út. Nem volt ott senki rajtam kívül, de tudtam, hogy még sokan vannak mögöttem az úton. A 16 km-est valasztottam, ami mint utobb kiderult erdei es mezei út, egyetlen település volt csak közben, es senki nem jart akkor eppen ott rajtam kívül.

Út közben rettenetesen borús és hűvös volt az erdőben, es tök egyedul voltam. Hogy batoritsam magam, arra gondoltam kozben, hogy az egyik francia egyedül tette meg Orrisontól Roncesvallesig az utat abban a retek időben, amikor mi is atkeltunk a Pireneusokon. Ő mondjuk gyakorlott túrázó, de ha neki olyan korulmenyek kozott sikerült, akkor ebben az időben ilyen terepen nekem is fog. (Ketten kozuluk inkább taxit hivtak, es masik uton autoval mentek Roncesvallesig aznap. Ez nem puhanysag, nagyon rossz ido volt akkor. Azota mastol hallottam, h a kovetkezo nap tovabb romlott az ido, es kifejezetten nem tanacsolak a helyiek a hegyen atkelest.)

Egyszer egy útelagazásnál azt hittem kóbor kutyát látok. Hát rettentoen betojtam: total egyedül az erdőben, számomra, városi lányként ez nagyon idegen terep. Visszahuzodtam az ösvényre ahonnan jottem, hátha elmegy a kutyának gondolt lény. Még az is megfordult a fejemben, hogy visszafordulok a lenti elágazásig, de már legalabb 1 km-t jöttem (azaz min 10 percet) és mire visszaerek pláne mindenki lelépett volna még, akik mögöttem jöttek. Úgyhogy összeszedtem magam, és visszamentem az elagazashoz, és pár pillanat múlva egy cuki őzike jött szembe :o) Gondolom őt neztem kutyanak. A háta kb a csípőmig ért, a feje a mellkasomig. Egész közel volt, de jobban be volt tojva mint én, és elszaladt mielott lefotózhattam volna. (Akár őzikéket is ölelgethetek amig itt vagyok... ;o) A nagy izgalmakra aztán ettem egy kis gumimacit a tegnap vásárolt készletből. A reggelim két narancs volt, aztán egy kis bor a kútból, most meg egy rakás gumimaci. Mindez reggel 10 elott. Éljen az egészséges táplálkozás :oD De nem gáz, mert így is rengeteget fogytam mar ez alatt a par nap alatt, a hasamon alig maradt a szokásos hurkából.

Igazából ezeket út közben írom, mert majdnem abbahagytam a blogolást, rengeteg időt elvett a szöveg írás. De Kati javasolta, hogy inkább diktáljam, ugy gyorsabb irni. Éljen a Google hangalapú gépelés :o))) Szóval par napja út közben szoktam dumálni a telefonomnak, pont mint egy szuper fontos manager.

Amikor mar az erdoben voltam esőre állt az idő, hatalmas sotet felhő volt folottem. Még otthon találtam egy honlapot ami a felhőket mutatja be, melyikből lesz eső, vihar, és melyik barátságos. Az egyetlen gond vele, hogy számomra az összes fotó pont ugyanúgy néz ki, ezért nem tudok eligazodni rajta. De Jean-Marctól megtanultam, hogy a szürke felhő csak akkor jelez esőt, ha nagy kiterjedésű. Ha nagyon szürke de pici, akkor abból nem lesz eső. A ma reggeli viszont az egész eget beborította és szürke volt, de szerencsére a széllel szemben vezetett az út, így távolodunk egymástól. Később visszanezve lattam, h tenyleg esik belőle az eső.

Attól még hogy nem esett elég hideg volt, a telefonom szerint 12 C fok. A kollégáim megírták, hogy otthon Budapesten meg 30 fok van. Király, én meg dupla polar pulcsiban vacogok egy mediterrán országban...

Egy útmenti bárban ami egy lakókocsi volt, ettem egy tortillat és egy sört. Amíg ott voltam, elkezdett esni az eső egy picit, de hideg is volt ezért inkább felraktam az esőhuzatot a hatizsakomra, és mentem. Az eves ellenere tökre fáradt voltam, lassan haladtam, de utolért egy holland fickó, Willy és együtt mentünk tovább. Jó gyors tempóban ment, ez jó volt nekem és így kevésbé fáztam. Ő Hollandiából gyalogol, a saját házától indult gyalog, es kb 2500 km neki a teljes út Compostellaig. Mesélte, hogy ír egy kis blogot és majd rólam is ír benne. Mondtam neki hogy én is :o) Willy 61 eves, cukorbeteg, inzulin injekciot is hasznal ha kell, es a karjaba van "szerelve" egy mérő, amit a mobiljaval tud leolvasni hozzaerintve, h ellenőrize a vercukrat. Elkepesztő, h ezzel együtt ekkora útra kepes. Mire beértünk Los Arcos-ba, a Municipal Alberge megtelt, így egy kisebb helyen alszunk. Kicsit olyan hippis a belseje, nekem tetszik Az fura, hogy a mosdó es furdo a foldszinten van, a mi szobank szintjen nincs. A szobank itt 9 agyas, koedukalt.

Leadtam a ruháimat kimosni mosogeppel, és megszárítani szinten geppel. Ebben a hidegben nem száradtak volna meg ha kézzel mosok. Úgy tudtam elmenni a közértbe, hogy minden maradék cuccomat felvettem. (Egyszer mar volt ilyen ido korabban is.) Az biztos, hogy ruhából nem hoztam túl sokat, többet meg sajnos nem bírnék el, pedig jól jönne :o)

Vízhólyag: lett egy picike, szerintem azert, mert a hideg miatt nem cserelgettem a zoknimat szárítani. Ott helyben megfagytam volna a dupla pulcsimban ha megalltam volna... Derékfájás: 0, Kóbor kutya: 0, Őzike: 1

A borkút 

Ezt a zuhét kerültem el ☺ 

Bár az Úton ☺ 

Willyvel (a kép másnap készült, akkor már szép idő lett) 

A hippis szallas haloja. Nem, nem lány szoba, ez is koedukalt :o)