2019. június 29. 

Burgos után ma megint pihenőnapot tartottunk, amit pár napja előre elterveztünk. A tegnapi különleges éjszakám hosszú volt, jó volt hogy ma nem kellett sétálni.

Délután Miaval sokat beszélgettünk a lakásban, örülök, hogy egymásra találtunk, olyan, mintha gyerekkorunk óta ismernénk egymást. És nekem külön érdekes, hogy erről a sokmindenről angolul tudunk beszélgetni egymással.

Este a városban találkoztam egy magyar zarándok lánnyal, Zsófival. Örülök, hogy összeakadtunk, sok szempontból egy hullámhosszon vagyunk vele is :o) 

 Zsófival 

2019. június 28.

A mai táv az elmúlt napokhoz és a hőséghez viszonyítva semmiségnek tűnt. Megint nagyon korán indultunk, fél hét előtt már úton voltunk, így fél 11 körül már meg is érkeztünk Leónba. Vicces volt az autópálya mellett sétálni, kicsit olyan, mintha otthon Budaörsön az IKEA és az Auchan mellett gyalogolnánk.

Holnap pihenő napot tartunk, albergue helyett airbnb-n bérelt apartmanban szállunk meg Miaval és Vincenttel két éjszakára, ma és holnap. A szállást csak 13 órakor lehetett elfoglalni, addig Vincenttel a folyóparton szunyókáltunk egyet. Az apartman egyszerűen gyönyörű és hatalmas. Régies bútorokkal van berendezve, két hálószoba, két fürdőszoba, nappali, még egy szoba, amit kineveztünk jóga szobának (de persze, hogy nem jógáztunk itt sem), és konyha. Nagyon fura az alberguék után.

A városban hatalmas Fiesta volt, más zarándokoktól hallottam, h egész héten tart az ünnep. Az estét végül külön töltöttük, én kettesben voltam Juannal. Vele még Castrojerizben találkoztam először, azóta néhány naponként összefutottunk, de most volt az első alkalom, hogy hosszabban beszélgettünk, és egy különleges estét töltöttünk együtt. Ő nem beszél angolul, de google translate-el tudunk fordítani. Érdekes volt, hogy fordíthattunk volna spanyolról magyarra, de már úgy megszoktam az angolt, hogy nekem egyszerűbb volt vele is angolul beszélni, mármint spanyolról angolra fordítani :o) Az írásos kommunikáció ellenére sok mindenről beszélgettünk, és az este csodásan telt.

Így érkeztünk Leónba

 Folyóparti szundikálás 

A lakás: 

 Juannal 

2019. június 27. 

Ma reggel 6:15 kor már sétáltunk. Igazából nem is séta volt, hanem erőltetett menet, mert mára napközben 40 fokot is jósolnak a most ide érő hőhullám miatt, úgyhogy a hőséget elkerülendő nagyon korán indultunk. Éjjel kettőkor meg 33 fok lesz. Vincent utálja a meleget és a napot, nekem nincs bajom ezekkel, de könnyebb tartanom a tempot ha egyutt megyünk, úgyhogy felkeltem korán.

Még tegnap áttértünk egy alternatív útra, római útnak hívják, régen eredetileg itt vezetett az El Camino. Ezen az úton 25 km a következő albergue, és közben nincs vízvételi lehetőség se (máshol 3-5-7 km-enként általában van bar, ahol enni is lehet és vizet tölteni is). Vincentel közös szendvicset hoztunk ma is, ami részben nálam van, így kénytelen megvárni ha fotózgatás miatt lemaradok :o) és összesen 5 liter vizünk van az útra, ami kevés, de nem tudtunk többet hozni.

Úgy tűnik ez a camino nekem nem csak egy séta, hanem kiképzőtábor is... A második napi szakaszom Orrison és Roncesvalles között legendás a zarándokok körében a nagy eső, a hideg, a szél és a köd miatt. Aki hallott róla útközben mástól, hogy milyen időjárás volt aznap, mindenki döbbenten kérdezi tőlem, hogy tudtunk átmenni a hegyen ilyen időben. Ma meg ez a hőség víz nélkül... Hát be voltam tojva attól az esőtől is a második napon, és ma reggel megfordult a fejemben, h vajon a keselyűk fognak-e felfalni minket, vagy rendben megérkezünk-e... De érdekes, hogy ma eszembe se jutott megkérdőjelezni, hogy mi a fenét keresek én itt... egyszerűen a Camino minden pillanatát imádom :o)

A kiképzőtábor feelinget erősíti, hogy a donativo albergueben tegnap nem volt zárt a wc (!). Amúgy nagyon szuper volt minden a szálláson a lehetőségekhez képest, pl volt wc papír, volt akasztó a zuhanyban, és volt szappan a mosdonal - ez utóbbi a luxus kategória a Caminon, többször a vadi új csilivili albergueben sincs valamiért.

A hospitalero elképesztően jó fej volt, este nem zárta be tízkor az ajtót mint máshol, hanem elvitt minket a faluba egy körútra és megmutatta a római út maradványait és a naplementét.

Az albergueben volt egy konyha, azon keresztül lehetett a közösségi/étkező helyiségbe jutni, innen egy légtérben nyíltak az ágyak, de négyes boxokban szeparáltan voltak az emeletes ágyak. És ebből az étkező/közös térből nyílt egy külön helyiség a mosdónak, két zuhannyal és két wc-vel. Se a zuhanynak se a wc-nek nem volt zárt a mennyezete, a mosdó helyiség ajtaján pedig ajtó helyett csak szalagfüggöny volt. Elképzelni sem tudtam, hogy lehet bármit is produkálni egy ilyen fülkében, ahol kb 20 ember mindent hall, ami bent történik :o) (De lehet... :oD) A zuhany is vicces volt, ha lábujjhegyre állva kicsit oldalra hajoltam át lehetett látni a szomszéd zuhanyzó fülkébe (amiről tudtam, hogy üres, amikor kukucskálni kezdtem).

És a legviccesebb, hogy tegnap megbeszéltük Miaval és Vincenttel, hogy Leónban tartunk egy újabb pihenőnapot, amihez lefoglaltunk airbnb-n egy lakást, hogy ne a 10 órakor záró albergue-ben kelljen aludni. És én kicsit aggódtam rajta, hogy a fürdőszobát hogy fogjuk közösen használni... de ezek után azt hiszem ez tök felesleges volt...

A mai az eddigi legkeményebb nap volt, de szerencsésen megérkeztünk... Jól esett, hogy az albergueben a hospitalero a pecseteinket látva azzal fogadott minket, hogy "Are you from the Roman way and still alive?" Teny, hogy tényleg alig éltünk... 

A felkelő nap 

Vincent épp a dombtetőn jár 

Megérkeztünk, beer o'clock :o) Ilyen hasznos kifejezéseket tanulok Vincenttől 

A mai szállás 

Igazán régi épület, nincs se vízszintes, se párhuzamos darabka a padlón

A tegnapi wc 

Már megint beer o'clock :o) 

2019. június 26. 

Ma (magunkhoz képest) nagyon korán indultunk, fél 8 előtt már úton voltam, Mia és Vincent pedig még korábban sétálni kezdett. Mindhárman külön mentünk. Vincent végre Sahagunban elment orvoshoz a lábával (a sípcsontja fáj nagyon már hetek óta) korán akart odaérni, 7 körül már úton volt. Megbeszéltük, hogy az orvosnál találkozunk. Fura volt a városban a megszokott nyilak helyett a Google térképet követni a rendelőig.

Egész nap hárman nagyjából együtt mentünk, de többnyire külön válva. Érdekes volt, amikor az út végén az utolsó 5 km-nél megláttam egy házat: egyedül mentem azon a szakaszon, nagyon-nagyon fáradt voltam, fájt a csípőm, talpam, mégis azt éreztem, hogy még ne érkezzek meg, még jó sétálni. De szerencsére csak egy elhagyatott házat láttam, az albergue még 3-4 kilométerre volt. Nem sokkal ezután találkoztam újra Vincentel és Miaval, pont pihenőt tartottak, onnantól megint együtt mentünk a faluig, és együtt kerestünk szállást.

Még Zubiriban történt, hogy délután, miután az albergue-ben lezuhanyoztam és kimentem a faluba, megláttam egy zarándokot, aki csak ücsörgött a padon. Nálam akkor már nem volt hátizsák és úgymond tisztán sétáltam a faluban, és kifejezetten irigykedő érzés fogott el, hogy ő úton lehet. Nagyon furcsa érzés volt, hiszen 1 órával azelőtt én is úton voltam, mindenem fájt, és másnap újra úton leszek... Ez a házas is hasonló érzés volt ehhez.

Ma elértünk fél útig SJPP és Santiago között. Sajnos közös fotónk nincs a felezőpontnál, mert az orvos miatt különválva sétáltunk, de majd utólag otthon photoshoppal megoldom ezt is :o)

Félúton