2019. június 20.

Burgosban a tegnapi pihenőnap reggelt Reginával töltöttem, reggeliztunk, aztán vele és egy másik német lánnyal lementünk a folyópartra nyújtani egy kicsit. Utána különváltunk, ők vásárolni mentek egy plázába, én meg a katedrálisnál egy kávézóban ücsörögtem és naplót írtam. Alhattunk ugyan abban az albergue-ben, a hátizsákunkat ott is hagyhattuk, de reggel el kellett jönnünk, és délre vissza kellett mennünk kivenni a csomagot a megörzőből és újra becsekkolni.

Utána még közösen ebédeltünk Vincentel, Miaval, Jutkáékkal és Reginával, de onnantól egyedül töltöttem a napot. Felmentem a várba, sétálgattam az utcákon, és a saját kis életem, és egy délutáni levélváltás miatt elég szomorúnak éreztem magam, este már nem is mentem velük iszogatni.

Pár napja írta valaki nekem, hogy a sok bulizás miatt ez a Camino olyan, mint egy fesztiválmenet. Tényleg kicsit kezdett azzá válni, pedig hát nem ezért jöttem ide.

Vincentnek még mindig fáj a lába (ránézni is fáj, nem is tudom, hogy bírt Burgosig így eljönni), ezért még egy napot minimum marad. Az enyém sokat javult ma reggelre, nem akartam tovabb várni és jól is esett az egyedüllét a saját gondolataimmal. Így hát elbúcsúztam tőle, és egyedül indultam tovább ma reggel. Remélem fogunk még találkozni, igazán jól telt vele ez a 6 nap (gyorsan elrepült, nem is tűnt ennyinek). A búcsúzástól igazán szomorú voltam, de megint a legjobb pillanatban jött segítség. Kati írt, aztán munkaba menet fel is hívott, és végig amig a városból mentem kifelé, vele beszélgettünk az elmúlt napokról. Jót tett nekem :o) Mivel elég későn indultam el, alig találkoztam zarándokokkal az úton, de nagyon jó volt egyedül jönni. Mindenféle szakasz volt: autópálya mellett, alatt, aztán a séta végére a Meseta szántóföldes területei kezdődtek.

Jó érzés volt ma egyedül úton lenni, nem akarom elkiabálni, de még soha sehol nem éreztem magam nagyobb biztonságban mint itt a Caminon, akár tök egyedül az országút szélén vagy a mező közepén. Csak az erdő volt kicsit félelmetes pár napja, amiről írtam, már, de igazából utólag az is elképesztően jó érzés, hogy egyedül csináltam meg.

Az elmúlt napokban többekkel beszéltem személyesen, akik a Mesetát átbuszozzák, vagy eleve csak eddig jöttek. Már otthon is olvastam, hogy sokan nem szeretik az erős nap és az ingerszegény környezet miatt. Ma elgondolkoztam rajta, hogy vajon ők tényleg a naptól félnek, vagy "csak" a saját gondolataiktól?

Út közben Rabé de las Calzadas faluban megálltam egy bárnál. Igazából csak a paprikámat akartam megmosni, de elmentem mosdóba is, és akkor már ittam egy sört. Teljesen egyedül voltam a bárban. A pultos, aki itt is csak spanyolul beszélt, egyszer csak odajött hozzám, és kaptam tőle egy kis arany színű vallásos medált. Utána segített feladni a hátizsákomat (amit segítséggel sokkkkkal nehezebb felvenni, mintha egyedül venném fel lendületből, de azért olyan kedves dolog, amikor valaki segiteni akar benne) és a végén búcsúzóul megöleltük egymást. Közben folyamatosan beszélt spanyolul, őt sem zavarta, h egy kukkot sem értek belőle.

Még a készülésem legelején hallottam egy klassz mondást: "Minél nagyobb a táskád, annál jobban félsz". E miatt én csak 40 literes hátizsákot vettem, ha nem hallottam volna ezt a mondást szerintem 60 literest veszek. De a 40 literest is tele tudtam tömni jó sok nehéz cuccal (vízzel egyutt az övtáskám és a hátizsák több mint 14 kg) :o) Ma átnéztem, mennyi ételt viszlek magammal, le is fotóztam. A fotóról lemaradt egy bontott csomag kesudió ami az övtáskámban volt, és néhány csomag cukor, amit a kávéhoz adnak. Nem szeretem az édes kávét, de kávé ivás előtt itt mindig meg szoktam enni a cukrot plusz kalóriaként, és szoktam is elhozni magammal ha másnak megmarad, mert sokszor jól jött vésztartalékként. Szóval még kb négy picike csomag cukor és a kesudió hiányzik a képről. Mindez együtt nem tudom milyen nehéz, de biztos kevesebb kajával is lehetne sétálgatni a Caminon. Lehet, h tudat alatt én az éhenhalástól félek leginkább...

A vízholyagjaim reggel egész jók voltak, ahogy felhúztam a bakancsomat semmi kellemetlenséget nem éreztem, jót tett a pihenőnap. 10 km nél kezdett fájni az egyik, ami a jobb sarkamnal van. Az úton volt egy nagyon lejtős szakasz, a térdem szerencsére nem fájt.

Az autópálya alatt :o) 

Ennyi van hatra Santiagoig